Kós Károly Általános Iskola Az Iskola története

Iskolánk története 1903-ig vezethető vissza. Akkor helyeztek el a jelenlegi épület helyén álló barokk villában 153 gyermeket, s itt kezdte meg működését a Községi Elemi Népiskola. 1909-12 között nagy iskolaépítő program valósult meg a fővárosban. A régi épületet lebontották, a helyére épülő új iskola tervezésére Kós Károly és Györgyi Dénes kaptak megbízást. Ekkor épült iskolánk is (1910-11) A szecessziós stílusban készült új épület a maga idejében a legmodernebb oktatási intézménynek számított.

 

1914-ben, az I. világháború kitörése után az iskola hadikórház lett, s csak 1916-tól működhetett újra eredeti rendeltetésének megfelelően. 1933-tól az épületben két önálló intézmény működött, a Városmajor utcai Elemi Népiskola és a Városmajor utcai Polgári Fiúiskola. 1944-ben az épületet belövés érte, megmaradt részét kórházként használták, s csak 1945/46-ban indulhatott az első teljes tanév. Az 1946/47-es tanévtől a korábban itt működő két intézmény egyesítésével fokozatosan létrejött a nyolcosztályos általános iskola, de megalakulásától kezdve két önálló igazgatással működött: Általános Leányiskola és Általános Fiúiskolaként.

 

A leányiskolában 1959 óta az ének-zeneoktatás egyre erősödött. Ekkortól számítjuk a zene tagozat működését. Évtizedek óta a kétévente megrendezésre kerülő minősítő kórustalálkozókon arany fokozatot szereztek iskolánk kórusai.

 

1963-ban egy igazgatás alatt egyesült a két iskola. 1983-ban vette fel a Kós Károly nevet. Ekkorra épült meg a Maros utcai "kis iskola". 1990-től lehetőség nyílt arra, hogy jobban megfeleljünk a kor kihívásainak. Megkezdődött a nyugati nyelvek oktatása, háztartástechnikai, számítástechnikai és kondicionáló termek kerültek kialakításra. 1998-tól matematika-informatika orientáltságú osztály indult. Az iskola rekonstrukciója következtében az épület megszépült. (1999.) Műemlék jellegű intézményünk a felújítás után előnyére változott. Az osztálytermek belső képe és a folyosók a dekorációkkal és a növényekkel barátságos képet mutatnak.

 

Az intézmény hagyományos kulturális és ünnepi rendezvényei

 

A hagyományápolás külsőségei : az intézmény zászlója, iskolajelvény, póló, nyakkendő, az iskolai indulók,
az iskolai évkönyv időszakonkénti kiadása és az iskolaújság időszakonkénti kiadása.

 

  •    Kós-nap: iskolánk névadójának emlékére születése napján Erdélyhez kapcsolódó kulturális, művészeti programokat, pályázatokat és manuális
         tevékenységeket, kiállítást szervezünk. Az iskolanapokon a névadóra való megemlékezés mellett a szülők betekintést nyerhetnek az iskolában folyó
        oktató-nevelő munkába (nyílt órák).
  •      Ünnepélyek: Tanévnyitó, 1. osztályosok fogadása, Tanévzáró (Kós-plakett átadása), Ballagás, A végzős osztályosok búcsúztatása, Nemzeti ünnepek
        (1956. október 23., 1848. március 15.) egyéb megemlékezések (Aradi vértanúk napja, Hűség napja).
  •     Iskolanap: ezen a napon tanulók, tanulóközösségek, osztályközösségek különböző produkciókkal lépnek fel szüleik, meghívott vendégek előtt, hogy
       bemutassák tehetségüket, ügyességüket (pl.: hangszeres zene, kórus, tánc, színdarab). Ekkor láthatják az iskola életéről év közben, folyamatosan
      készített videó anyag érdekesebb részeit, valamint megdicsérjük pár szóban az iskola azon tanulóit is, akik különböző versenyeken kiemelkedő  
       eredményeket értek el.
  •     Karácsonyi hangversenyünkön kórusaink, osztályközösségeink, zenét tanuló és szerető tanulóink lépnek fel, nagyszerű élménnyel ajándékozva meg
       szüleiket, hozzátartozóikat.
  •    Gyermeknap: játék, sport, ügyességi versenyek, foglalkozások "természet és gyermekközpontú" helyszíneken.Föld napján a körülöttünk lévő állat- 
      és növényvilág, a természet megfigyelése ad lehetőséget tartalmas feladatok, versenyek lebonyolítására, természethez kapcsolódó kiállítások,   
       múzeumok megtekintésére.
  •     Természetjáró napon - általában ősszel - a közeli hegyvidék tájait keresik fel az osztályok akadályversennyel egybekötve, de más vidéket is szívesen
        látogatnak.
  •    Farsang alkalmával vidám, ötletes jelmezek készülnek, melyeket zsűri értékel.
  •     Karácsonyi klubdélutánon az osztályok tagjai megajándékozzák egymást, s együtt töltenek egy kellemes, meghitt délutánt.
  •     Táborok: sítábor Szlovákiában, átlagban 80 fő élvezi a tél örömeit (szülő, gyermek együtt)
  •     Tavaszi szünetben középhegységeinket keresik fel a túrázni szeretők kb. 40 fő.
  •     Nyáron, Szántódon az önkormányzati táborban 110 tanuló vesz részt, szervezett szabadidős programban.
  •     Túratábor: az ország különböző pontjaira jut el kerékpárral átlagban 45 diák, akik a fizikai megmérettetéstől nem riadnak vissza.
  •     Zenei tábor: iskolánk ének-zene tagozatos osztályai közül sokan járnak szakmai táborba, Esztergomba.
  •       Napközis tábor: az Önkormányzat által szervezett táborban számtalan színes, változatos program nyújt lehetőséget a szabadidő tartalmas eltöltésére.
  •    Országjáró kirándulások, Erdei iskolák alkalmával Magyarország híres-neves tájegységeit ismerhetik meg közelebbről a tanulók. E programok    
       megvalósítása a Szülői Közösség jóváhagyásával és a szülők anyagi támogatásával jön létre.
  •    A hagyományos szabadidős tevékenységeken túl különféle szolgáltatások is bőséges kereteket biztosítanak kultúrált foglalkozások megtartására.  
        Napközis csoportjainkban jól képzett pedagógusok foglalkoznak tanulóinkkal. A tanulási idő után, ill. előtt számos művelődési, manuális, sport, szellemi   
        tevékenység közül válogathatnak a gyerekek kedvükre. Jeles napokhoz, ünnepekhez kapcsolódnak azok a játékok, vetélkedők, színdarabok, dramatikus  
      játékok, amelyeket napközis kollegák és osztályfőnökök tanítanak be a szülők nagy örömére.
  •    Könyvtári rendezvények a kb. 25.000 db könyvet számláló könyvtárunkban az olvasni vágyóknak és érdeklődőknek versenyeket, író-olvasótalálkozókat 
     szervezünk. A legtöbbet olvasó osztály címet tanév végén elnyerhetik iskolánk osztályközösségei. Alsós tanulóinknak évente egy alkalommal
      olvasóéjszakát szervezünk.
  •   Délutánonként különféle sportkörök várják tanulóinkat.
  •   A személyiségfejlesztés fontos színterének tartjuk az osztályfőnökök és napközi vezetők által szervezett közösségi programokat. Pl.: színház-, mozi-,
      múzeumlátogatás, kirándulás stb.
  •  Kiállítások: A Majori Galériában lehetőséget biztosítunk jelenlegi és volt képzőművészettel foglalkozó tanítványaink és tanáraink alkotásainak  
      bemutatására.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A zenetagozat története

 

A zenetagozatot 1959-ben alapította az akkori leányiskolában Pálfay Ferencné Vaskúti Erzsébet tanárnő, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett Vásárhelyi Zoltán és Kodály Zoltán tanítványaként. Helényi Ferencné 1963-tól segítette építő munkáját, alsó tagozatban tanított és megalapított a Kicsinyek Kórusát.

 

Alsó tagozatban az irányítást Mitók Monika tanárnő 1993-ban vette át és jelenleg is ezt irányítja, valamint vezeti a Kicsinyek Kórusát. Munkájuk eredményességét a sok szereplés, kerületi és fővárosi hangversenyek, évek óta visszatérő meghívások és az alsós kórus arany minősítése bizonyítja. Balázs Árpádné iskolánk belső arculatának kialakításában maradandó, a művészetekre koncentráló tablókat, dekorációkat alkotott, melyek mindennapi életünkben az esztétikus, jó közérzet kialakításához hozzájárult.

 

A felső tagozat irányítását 1981-ben vette át Hraschek Katalin tanárnő, aki egyben a Liszt Ferenc Zeneakadémia adjunktusaként nagy részt vállal a zenetanár képzésben is. Iskolánk helyet ad ezen tanárok módszertani képzésének is. Nem csak a hazai, hanem külföldi zenetanárok (dán, norvég, amerikai, német, japán) csoportjai is sűrűn látogatják iskolánkat, a Kodály Módszer oktatása miatt, s gyakran szólnak elismerően kolléganőnkről. Az általa vezetett kórus - mely 1998-ban felvette a Harmónia Kórus nevet - azóta is sokfelé szerepel: iskolanapi MOM műsorok, kerületi, budapesti és egyéb fellépések országszerte, Zeneakadémián, a Rádióban, kórustalálkozókon, KÓTA rendezvényeken, külföldi kórusok meghívására (erdélyi, lengyel, szlovák, német).A kórus a zenetagozatos iskolák minősítési rendszerében rendszeresen arany minősítést kap, de rendelkezik az Év Kórusa legmagasabb minősítéssel is. Harmónia Kórus szívesen vállalkozik kortárs zeneszerzők műveinek előadására , illetve bemutatására (pl.: Legány Dénes és Reményi Attila, Kocsár Miklós és Mohay Miklós), valamint a zenei élet elismert személyiségeinek ünnepi (Szőnyi Erzsébet) és emlékhangversenyein (Bartók Béla, Kodály Zoltán) való szereplésre. 1997-ben megalapította a Kós Kamarakórust, melyben volt tanulóink énekeltek. 1985 és 1988 között tanítványaival szerepelt a TV zene-bona c. műsorában.

 

A nem zeneis osztályokban - felső tagozaton - iskolánk zenei életének színesítésében szintén Mitók Monika munkálkodik, aki egyben a Viva la Musica Kórus vezetője is.

 

Több éven át szerveztünk előkészítő jelleggel az óvodásoknak "Dalos-játék" foglalkozásokat, melyben a Kodály-módszer segítségével, játékos formában sajátíthatták el a gyermekek a zenei írás-olvasás készségét.

 

Sokéves tapasztalatunk mutatja, hogy a zenei nevelés pozitív hatást gyakorol a gyermek egész személyiségére, érzelmi életét gazdagítja, értelmét csiszolja, beszédkészségét fejleszti. Az énekkari munka ezért is meghatározó és elengedhetetlen része az emeltszintű ének-zene oktatásnak.

 

 

 

Munkánk eredményeképp sok leendő és már híres zeneművész került és kerül ki iskolánkból, akikre joggal lehetünk büszkék:

 

Almásy László Attila  1977  orgonaművész

Balogh Vera  1987  barokk fuvolaművész

Bársony Bálint  1994  jazz-klarinétos

Draskóczy Ágnes  1996  hegedűművész

Dunai Eszter  1992  fuvolista

Erdei Mónika  1980  hegedű tanár

Fassang László  1988  orgonaművész

Horgas Eszter  1979  fuvolaművész

Hribik Noémi  1984  zongoraművész

Jávor Orsolya  1993  csellóművész

Kaizler Sára  2003  hegedűs egyetemi hallgató

Károlyi Eszter  1997  főiskolai hallgató, ének-zene tanár, karvezető

Karosi Bálint  1993  orgonamávész, klarinétművész

Karosi Júlia  1997  jazz-énekes egyetemi hallgató

Klein Ferenc  1989  ének-zene tanár, karvezető

Korda Nikoletta  1987  fagottművész

Lesták Bedő Eszter  1985  hegedűművész

Lukin Márta  1970  operaénekes

Márton Dávid  1990  zongoraművész

Megyesi  1999  oboaművész

Megyesi Krisztina  1999  csellóművész

Nagy Enikő  1981  brácsaművész DLA

Ney Andrea  1994  Ének-zene tanár, karvezető, oboatanár

Párkai Krisztina  1982  fuvolaművész

Rosta Zsófia  1986  brácsaművész

Somogyi-Tóth Dániel  1995  orgonaművész, karmester

Surányi Bea  1984  zongoraművész

Szarvady Barbara  1996  hegedűtanár

Szentimrei Noémi  2002

(6 évfolyam)  szakközépiskolai tanulmányok: hegedű

Szombatfalvy Csilla  1984  ének-zene tanár, karvezető

Szőcs Emese  2004  szakközépsikolai tanulmányok: hegedű

Uhereczky Eszter  1980  ének-zene tanár, karvezető

Uhrner Brúnó  1987  orgonista

Vámosi Nagy Zsuzsa  1997  fuvolaművész